Vezető hírek
Tisztelgés az első népképviseleti országgyűlés mártírjai előtt
Csány Lászlóról Kiss Gábor emlékezett meg Budapesten
Az ünnepségre a vértanúk Aulich utcai emléktáblájánál került sor. Az eseményen részt vett Kiss Gábor, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár főkönyvtárosa, volt igazgatója, aki Csány László életéről, munkásságáról beszélt a megemlékezésen. A fővárosi Szemere Bertalan Általános Iskola egyik diákja pedig Szemere Bertalan Csány Lászlóról írott emlékező versét olvasta fel.
A rendezvényen beszédet mondott prof. dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese. Az ünnepségen - a Hagyományőrző Budai 2-ik Honvédzászlóalj közreműködésével - a résztvevők megkoszorúzták az első népképviseleti országgyűlés mártírjainak emléktábláját. Az Országgyűlés koszorúját Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója helyzte el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10