Vezető hírek
Szülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítése
Ecsetet ragadtak a szülők. Jobbról Kutak Zsuzsanna
Az iskola Szülői Munkaközösségének vezetője, Kutak Zsuzsanna lapunknak elmondta, hogy az elmúlt években már sokszor szerepet vállaltak hasonló munkákban. Közösségi összefogással több tanterem megújult, de az intézmény udvarára is mindig odafigyelnek. A kerítés felújítása, átfestése már két éve napirenden van, ám sok nehezítő körülmény miatt csak most indulhatott el a munka, melyet természetesen az iskola vezetése is támogat.
Az új színt Borsos Andrea reklámgrafikus (az Ady-iskola tanára) javaslatára kevertették ki. A kerítés előkészítését – csiszolás és alapozás – az intézmény karbantartói előzetesen elvégezték, így a szülőknek már „csak” ecsetet kellett ragadniuk. A festéket az iskola állta, Czigány László igazgató pedig szintén kivette részét a munkából, és péntek délután csatlakozott a jókedvű szülői csapathoz.
Kutak Zsuzsanna hozzátette: a hétvégi esős idő miatt valószínűleg csúszik néhány napot a felújítás, de örülnek, hogy elkezdődhetett a munka. Összesen körülbelül 15-20 szülő részvételére számítanak. Remélik, hogy pár nap múlva már a megszépült kerítés fogadhatja az iskolába érkező gyerekeket és felnőtteket, illetve mindazokat, akik erre közlekednek. Annál is inkább, mert úgy érzik, hogy a megújuló belvároshoz egy megszépülő kerítésre is szükség van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan