Vezető hírek
Szennyvíz-rekonstrukció a Kosztolányi utcában
Csőbéléses technológiát használnak
Elhangzott: a Kovács Károly Városépítő Program keretében megújul a Kosztolányi utca szennyvízcsatorna-rendszere. A Hunyadi utcától egészen a Ruszt József térig, vagyis a színház épületéig biztonságos szennyvízelvezetés épül ki. A szakemberek egy modern technológia segítségével aknáról aknára haladva bélelik ki a csatornát. A kivitelezés gyorsan halad, a tervek szerint a hétvégére végeznek is a szennyvíz-rekonstrukcióval.
Somlai Péter és Bali Zoltán
Somlai Péter, a műszaki osztály közmű-és mélyépítő szakreferense hozzátette: közel ötvenéves volt már az utca szennyvíz-elvezető rendszere, és a műszaki állapota már nem volt megfelelő. A vezeték fala kopott volt, az illesztéseknél a csatorna több helyen nem zárta jól a vizet, emiatt a vezetékből akár szennyvíz is kerülhet a talajba. Egyes csatornaszakaszokon pedig többször jelentettek dugulást. Az úgynevezett csőbéléses technológiával azonban gyorsan korszerűsíteni tudják a vízelvezetést. E modern eljárás a rendszerváltozást követően honosodott meg hazánkban.
A rekonstrukció során 530 folyóméter szakaszon, 21 aknát újítanak meg. A munka két ütemben zajlik; először a Hunyadi úttól a Petőfi úti kereszteződésig, majd azt követően a színházig újul meg az utca vízelvezető-rendszere.
A Kosztolányi utca kétirányúvá alakítása ezt követően újabb fázisba lép.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10