Vezető hírek
Segítségnyújtás mosollyal és jó szóval
Harmincéves az Idősek Gondozóháza
Balaicz Zoltán polgármester küntető oklevéllel fejezte ki a város köszönetét
Harminc év nem nagy idő, a város szociális ellátórendszere szempontjából mégis annak számít, fogalmazott köszöntőjében. Balaicz Zoltán polgármester, a város idősügyi tanácsának elnöke. Mint mondta, az épület eredetileg 60 fős bölcsődéként létesült, mivel annak idején nagyon sok fiatal telepedett le a landorhegyi városrészbe és nagyon sok gyermek született. A következő évtizedek azonban változást hoztak, ezért a bölcsődét be kellett zárni 1991-ben. Mivel egyre több lett az idős rászoruló ember, 1992-ben átalakították Idősek Gondozóházává, amelynek létesítése felett a város első polgármestere, néhai Bogár Imre bábáskodott. 2000-ben a bentlakásos intézményt 24-ről 42 férőhelyesre bővítették. Az épületet 2017-2018-ban mintegy negyedmillió forintból teljes körűen felújították. Az igény folyamatos az ellátásra, jelenleg 104-en várnak arra, hogy bekerülhessenek az intézménybe. A polgármester úgy vélekedett, számok mögött az a gondoskodó, szeretetteljes figyelem állhat, ami mindig is jellemezte az intézményt az elmúlt harminc évben.
A polgármester beszéde végén kitüntető oklevelet adott át a gondozóház vezetőjének, elismerésül a dolgozók elmúlt három évtizedben az ápolásra szoruló időskorúak és betegek érdekében végzett önzetlen, áldozatos munkájáért. Dr. Sifter Rózsa főispán egy csokor virágot nyújtott át a jubileum alkalmából.
Buzás Ferencné és Pálfiné Vass Györgyi
Pálfiné Vass Györgyi intézményvezető köszöntőjében azt mondta, szorgalmas évek vannak az itt dolgozók háta mögött. Hivatásuk nem könnyű feladat, de igyekeznek mindent megtenni az idősek nyugodt hétköznapjainak megteremtése érdekében. Felidézte, hogy 2020-ban a Covid-járvány és annak következtében fellépő bizalomhiány miatt csökkent a kihasználtságuk, ami az oltások elindulásával visszaállt. A járvány alatti látogatási tilalom miatt azonban még családiasabb lett légkör. Születésnapok, névnapok megünneplése, a családtagok hiányának enyhítése is az ő feladatuk volt. A járvány miatt ma is két szobát elkülönítőnek tartanak fenn, így 39 ággyal működnek. Kiemelte, a gondozás és ápolás különösen emberséges hozzáállást kívánó terület, nemcsak a szakmai tudást követeli meg, de szívüket és lelküket is. Csodákra nem képesek, viszont tudják, nincs lehetetlen, mert a segítségnyújtás már egy mosollyal, egy jó szóval kezdődik.
Az intézményvezető végezetül megköszönte valamennyi dolgozó lelkiismeretes munkáját egy ajándékcsomaggal, amit Buzás Ferencné szakápoló vett át.
A rendezvényen fellépett Buzás Krisztina énekes (képünkön) valamint a Csácsbozsoki Évgyűrűk Nyugdíjasklub.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10