Vezető hírek
Sajtónapi sajtóreggelik
Emlékeztetett: három fontos esemény történt 1848 március 13-án, az idei sajtóreggeli napján. Bécsben már kitört a forradalom, az ellenzéki kör ezen a napon fogadta el a 12 pontot, és Petőfi ezen a napon írta meg a Nemzeti Dalt. Zalaegerszeg és Zala megye is büszke lehet arra, ami 1848/49-ben történt, ezért is emlékezik meg minden évben a helyi hősökről.
1990 óta Magyarországon március 15. a szabad sajtó napja, és ilyenkor megköszönik az újságírók munkáját. Utalt arra, hogy az önkormányzatnak korrekt a kapcsolata a helyi médiumoknak, akik hitelesen juttatják el a városi történéseket az olvasókhoz.
Vigh László országgyűlési képviselő szerint nagyon fontos a hiteles tájékoztatás, és mint mondta, nem szűnt meg Magyarországon a sajtószabadság. Megköszönte a jelenlévő újságíróknak a munkájukat, hogy korrekt, pontos tájékoztatást nyújtanak a város és a térség eseményeiről.
***
A szabad sajtó napja alkalmából az MSZP is köszöntötte a sajtó munkatársait. A kötetlen beszélgetésen dr. Fodor Csaba megyei elnök és Góra Balázs elnökhelyettes, országgyűlési képviselőjelölt szólt a sajtó helyzetéről. Elhangzott: akkor szabad a sajtó, ha az újságíró felteheti azokat a kérdéseket, melyek az embereket érdeklik. Máig aktuális a 12 pont, különösen a szabad sajtóra vonatkozó része. Az újságírók ne azt írják, amit megmondanak nekik, hanem azt, amit tapasztalnak. A sajtó feladata az is, hogy rámutasson a problémákra, felhívja azokra a figyelmet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10