Vezető hírek
Pedagógusokat díjaztak
Jövőbe mutató munkát végeznek
Nincs szebb dolog, mint gyerekeket, fiatalokat tanítani, annál is inkább, mert ez egy jövőbe mutató feladat – fogalmazott Balaicz Zoltán a díjátadón. A polgármester hozzátette: bár az iskoláknak nem a város a fenntartója, mégis fontosnak érzik az együttműködést, és hogy megköszönjék a pedagógusok áldozatos munkáját. Ezért gondoltak arra, hogy a szakmai nap apropóján jutalmazzák a mindazokat, akik hosszú évek óta, és magas színvonalon végzik nap, mint nap a munkájukat.
A most első alkalommal átadott elismerés többek között azoknak az óvónőknek és tanároknak járt, akik a módszertan, vagy a tanulásszervezés, ezenkívül a környezettudatos nevelés kialakítása, az esélyegyenlőség megteremtése és az innováció terén kiemelkedőt alkottak. A munkájukat pedig mindig felkészülten, alázattal, kedvességgel és kellő nyitottsággal, empátiával végzik. Legyen szó a kollégákkal, vagy a gyerekekkel való kapcsolatról.
Az idei évben Kecskés Imréné (Napsugár utcai tagóvoda), Szabados Piroska (Űrhajós úti óvoda), Inkovics Péterné (Űrhajós utcai óvoda), Bödör Gabriella (Landorhegyi-iskola), Nagy Imre (Csány László Technikum), Kovács Józsefné (Mikes utcai tagóvoda), Haluska Istvánné (Kis utcai óvoda), Szőkéné Szente Júlia (Petőfi utcai tagóvoda), Horváth Marianna (Radnóti székhelyóvoda), Pénzesné Horváth Éva (Napsugár utcai tagóvoda) és Kovács Tibor (Zrínyi Miklós Gimnázium) vehette át a díjat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről