Vezető hírek
Okoszebra a Vizslaparknál
Kamerás jelzőrendszer segíti a gyalogosokat
A sajtótájékoztatón a polgármester elmondta: a biztonságnál és az ember életénél nincs fontosabb, ezért az utóbbi években több hasonló intelligens átkelőhelyet is avattak a városban. Az elsőt 2017-ben a Platán sor – Dózsa György utcai csomópontban, majd a Belső tehermentesítő út – Vágóhíd utcai kereszteződéshez, egy év múlva pedig a Landorhegyi út – Puskás Tivadar utcák találkozásánál lévő zebrához került jelzőrendszer. Mindegyik helyszínre jellemző volt a nagyszámú gyalogos- és gépjárműforgalom, valamint hogy nehezen belátható útszakaszokról van szó, ami miatt gyakoriak voltak a balesetek. A Vizslapark mellett lévő gyalogos-átkelőhely is egy veszélyes konfliktuspont a városban, különösen sötétedéskor, illetve ködös, esős idő esetén. Ezért is gondoltak arra, hogy a fejlesztéseket folytatva az Arany János utca – Mikes utca találkozásánál lévő zebrához is elhelyeznek egy intelligens jelzőrendszert.
Vigh László hozzátette: cél, hogy biztonságosan odaérjünk, ahová szeretnénk. Az okosváros program keretében erre is figyelmet fordítanak. Ha a zebrához megérkezik a gyalogos, akkor az érzékelő jelzi azt a közelgő autós felé; a zebra mentén elhelyezett lámpák villogni kezdenek. Az autósok pedig remélhetőleg meg is állnak a fényjelzés hatásásra – fogalmazott. Annál is inkább számítanak erre, mert az eddigi intelligens zebrák beváltak: a fent említett helyszíneken a forgalomba helyezés óta nem történt baleset. A vizslaparki átkelőhelyet kamerákkal is felszerelték, melyek kiszűrik a szabálytalankodókat.
A mostani beruházás városi finanszírozással, mintegy 3 millió forintos ráfordítással valósult meg. Az Arany János utcai jelzőrendszer kicsit más, mint az eddigiek, ugyanis itt már nem szenzoros oszlopokat helyeztek ki, hanem mozgásirányt érzékelő kamerák üzemelnek – mondta Bali Zoltán. Az áthaladási szándékot pedig az aszfaltba épített 6 darab LED-lámpa jelzi az autósok felé. A gyalogosátkelő egy külön világítást is kap esténként, kiemelve ezzel az érintett járdaszakasz végét. A berendezés alkalmas a gyalogosforgalom számolására is. Az üzembehelyezést követő hétvégén közel 400 ember, hétfőn pedig 800 fő haladt át a csomóponton.
Szűcs Alfréd a kivitelező cég nevében hozzátette: öt év alatt összesen 128 hasonló rendszert építettek ki országszerte. A technológiát folyamatosan fejlesztik, a korábbi szenzoros, kapus rendszert valóban felváltotta a kamerás, amivel plusz funkciókat tudnak működtetni. Ezek az okoszebrák még stabilabbá és biztonságosabbá teszik a jelzést és az áthaladást.
Elhangzott: a jövőben a Kovács Károly Városépítő Program keretében további veszélyes csomópontokhoz is épülnek majd hasonló közlekedést segítő jelzőrendszerek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10