Vezető hírek
Második alkalommal rendezték meg a Hibrid Honvédelmi Versenyt
A virtuális tér alkalmas arra, hogy a saját komfortzónájukban ismerkedjenek a honvédelemmel
November utolsó napján rendezték immár második alkalommal a Hibrid Honvédelmi Verseny elnevezésű programot, középiskolás csapatok számára. A Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság, Zala honvédelmi hagyományainak továbbvitele érdekében hozta létre a rendezvényt, melyen idén a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának hallgatói állomásvezetőkként vettek részt.
A verseny megnyitóján Bánhidy Vajk, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a pályaválasztás küszöbén álló fiatalok az izgalmas programokon keresztül rálátást kaptak a honvédelemre, a modern hadászatra, hadviselésre.
Dr. Sifter Rózsa főispán, a Védelmi Bizottság elnöke is fontosnak tartja a katonai pálya népszerűsítését, a tudatos pályaválasztást. Ennek érdekében megújították a pályaválasztási programjukat és a Védelmi Bizottsággal karöltve szerveztek programokat.
A fiatalokra húsz feladat várt, melyek nagy résztét a virtuális térben kellett megoldaniuk. A feladatok megoldásához szükségük volt a fizikumukra, a szellemi frissességükre és az ügyességükre is a lézeres szimulátorok kezelésénél, a légpuskalövészetnél.
A versenyt a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Technikum csapata nyerte, megelőzve a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Technikum és a zalaegerszegi Széchenyi István Technikum csapatát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről