Vezető hírek
Lezárult az energetikai korszerűsítés a Deák-iskolában
Ablakcsere és fűtéskorszerűsítés is történt
Az eseményen részt vett Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, Bognár Ákos, a térség önkormányzati képviselője, valamint Szabó Károly a szakképzési centrum kancellárja, Vizlendvai László főigazgató és Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerület vezetője.
Pölöskei Gáborné mondott beszédet
Szabó Károly köszöntőjében elmondta: egy 850 millió forintos KEHOP projekt zárását jelenti a mostani avatás, melynek során két nagymúltú intézmény, a Széchenyi István Technikum és Deák Ferenc Technikum újult meg az elmúlt években. A több mint 50 éves épületekre már nagyon ráfért a felújítás, az energetikai korszerűsítés. Mintegy 4000 négyzetméteren hőszigetelési munkálatok végeztek mindkét iskolában, emellett szigetelték a tetőket, új nyílászárókat helyeztek be és kazáncsere is történt. Örömteli, hogy a két iskola képzéseire egyre több diák jelentkezik, akik minőségi gyakorlati képzést is kapnak, hiszen az intézmények mintegy 80 duális partnerrel állnak kapcsolatban.
Rozmán Sándor elismerő oklevelet kapott Balaicz Zoltántól
Az energiahatékonyság fejlesztését és az oktatási intézmények megújításának fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében Bognár Ákos és Balaicz Zoltán is. A polgármester kiemelte: bár az önkormányzat már évek óta nem fenntartója az iskoláknak, mégis sorra újulnak meg a város oktatási intézményei. Jó a kapcsolatuk a tankerülettel, és mind a kormány mind pedig az önkormányzat kiemelt célja az, hogy az oktatási intézmények 21. századi módon működhessenek és modern körülmények között tanulhassanak a diákok.
A Deák-iskola igazgatója, Rozmán Sándor húsz éven át vezette az intézményt. Most ugyan más vizekre evez, leadva az igazgatói feladatokat, ám a varos büszke eddigi munkájára. A leköszönő igazgató pályafutása elismeréseképpen kitüntető oklevelet vehetett át Balaicz Zoltántól.
Az projektzáró résztvevői
Az ünnepségen felszólalt Vigh László országgyűlési képviselő, kiemelve, hogy napjainkban egyre nagyobb szerepe van a minőségi szakképzésnek és a minőségi munkaerőnek, mert nem lehet mindent innovációval és robotikával helyettesíteni. Az ápolók munkája például ilyen.
Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár beszédében elmondta: a jövőt az formálja, ha az emberek mernek álmodni, és Zalában úgy tűnik, hogy mernek. Négy éve indult meg országos szinten a szakképzés átalakítása, ami sikerrel járt. Ma már versenyeredményeket kell elérniük az iskoláknak, a Deák-technikum pedig ebből a szempontból is kiemelkedi az ország iskolái közül – fogalmazott.
Ablakcserékre is sor került
A Deák-iskola felújítása a homlokzati falak hőszigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, a lapostetők hő– és vízszigetelését és a fűtésrendszer korszerűsítését tartalmazta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10