Vezető hírek
Közösségi teadélután a Szent József Közösségi Házban
Előadás az egyházi jubileumi évről
Többek között irodalmi-zenés összeállítás előadása, kézműveskedés, finom teák és felajánlásból kapott sütemények elfogyasztása kellemes beszélgetéssel, illetve Molnár János plébános a közelgő egyházi jubileumi évről tartott előadást.
Jubileumi egyházi év, ráadásul nagy jubileumi év vette kezdetét adventkor. A 25 évenkénti kegyelmi időszakok Jézus születéséhez kapcsolódnak, viszonyulnak. Ennek a szokásrendnek a kialakulásáról beszélt a plébános.
Mondandóját az Ószövetségi írásoktól indította. A zsidóságnál volt szokás az 50 évenkénti jubileum, megújulás, amikor is a Mózesi törvény szerint a szociális egyensúlyt próbáltak ki- illetve visszaigazítani. Az elzálogosított földeket visszaadták, az adósságot elengedték. Új lehetőséget kaptak az emberek, tiszta lappal kezdhették újra az életüket. A babiloni fogság után azonban ezen kötelezettségeket kezdték elhagyni. A katolikus egyház 1300-tól átvette a jubileumi év fogalmát, és teljes bűnbocsánat nyerhető ezen időszakokban. Ehhez különleges zarándoklatok kapcsolódnak az év során, melyek a kegyelem állapotához segíthetnek.
A jubileumi évek különlegessége a bezárt ajtók megnyitásának rituáléja. Ez történik majd december 24-én, amikor is a Szent Péter Bazilika egyébként befalazott, és csak a jubileum évében kitáruló ajtaját nyitja meg Ferenc pápa. Ezt sorra követi majd még néhány ajtónyitás. De mivel a római zarándoklat, ahogy egykoron, ma sem mindenkinek elérhető lehetőség, ezért a pápa a püspökökre bízva a döntést, engedélyt adott egyéb helyi kapuk megnyitására is. Így a Szombathelyi Egyházmegyében először december 29-én a szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyházban kerül sor e ceremóniára. Zalaegerszegen pedig a Mária Magdolna plébánia templomban lesz egy ilyen kapu.
Molnár János beszélt még a közelgő jubileumi év szimbólum rendszeréről, „logójáról”, az összekapaszkodó és keresztbe kapaszkodó emberekről, a világ mind a négy tájékáról.
Szóba kerültek a XVI. századtól elrendelhető rendkívüli jubileumi évek is - utoljára 2015-ben volt ilyen – melyet Ferenc pápa az „Irgalmasság évének” hirdetett. A mostani „Remény zarándokai” névre keresztelt rendes jubileum pedig a 27. lesz a sorban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10