Vezető hírek
Kilencvenegy csapat vett részt a jótékonysági főzésen
A rendőrség Kékszarvas csapata nyerte a versenyt
A főzőcsapatok 6-8 főből álltak, így a főzésben résztvevők száma megközelítette a 600 főt. A rendezvényen a Kvártélyház Dísz téri jegypénztárában elővételben megváltott, illetve a főzés napján a helyszínen árusított 500 forintos ebédjegyekkel lehetett az elkészült ételekből vásárolni. A mostani eseményen a zalaegerszegi idősotthonoknak gyűjtötték az adományt.
A jó hangulatú főzést követően az ételeket egy zsűri értékelte, melynek tagjai Benke Richárd önkormanyzati képviselő, Simonné Mester Ildikó (Arany Bárány), Rosta Zoltán (Kiskondás) és Takács Pál (Piccolo) voltak. A döntés alapján a főzőversenyt a rendőrség Kékszarvas csapata nyerte. Második a PENGE - Pannon Egyetem csapata lett, a harmadik helyen pedig a Göcseji Őzgidák végzeztek.
A zsűri különdíjakat is kiosztott:
- ZTE FC csapata
- Gorizia csapata
- Dacolók csapata
- Botfa- Nyárád csapata
- Barót Zalaegerszeg Baráti Társaság
A Legtöbb adag ételt árusító csapat a Szabadics lett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10