Vezető hírek
Két év kihagyás után újra farsang
Fánkvásár, felvonulás, jelmezverseny
A részletekről a városházán tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, és Ruisz Cecília, a szervező Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesületének elnöke. A polgármester felidézte: 2020-ban, még éppen a járványügyi korlátozások előtt sikerült megrendezni a farsangi felvonulást, akkor közel 600-an vettek részt a rendezvényen. Most február 21-én, vagyis húshagyó kedden várják a karneválozókat az Art Mozi elé, és bár a jelentkezés hivatalosan lezárult, aki szeretne jelmezt ölteni, és felvonulni, nyugodtan megteheti. Aznap természetesen sor kerül a jótékonysági fánkvásárra is, melynek bevételét a nagycsaládos egyesületnek ajánlják fel.
Ruisz Cecília elmondta: örül, hogy két év kihagyás után ismét megrendezhetik a farsangot, immár 23. alkalommal. Ha nem lett volna Covid, akkor most a negyedszázados évfordulót ünnepelhetnék, de erre két évet még várni kell. A jelmezes felvonulásra eddig 700 fő jelentkezett, de bárki csatlakozhat ezután is. A fánkvásáron – melynek az Art Mozi oldalsó kijáratának folyosója ad helyet – hat csapat vesz részt. Délután fél 4-től árulják a fánkokat, a sütést vállaló csoportok támogatásként lisztet kapnak az egyesülettől. A finomságok árát nem szabják meg, mindenki akkora összeget fizet a fánkokért, amennyit tud. A bevételt a nagycsaládosok kirándulásra fordítják.
A karneváli forgatag és felvonulás 17 órakor kezdődik a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar vezetésével. Gyülekezni már fél 5-től lehet a mozi előtt. Jelmezversenyt három kategóriában hirdetnek (egyéni, óvodás, valamint iskolás/felnőtt), az eredményhirdetésre várhatóan 18 órakor kerül sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről