Vezető hírek
Kertvárosi Vígasság ezúttal fedett helyen
Makettek és koncertek az Apáczai MK-ban
A programok egy része elmaradt, a többi pedig a szabadtér helyett a belső termekbe szorult. Így bár szűkösebben és családiasabban zajlott az egész napos rendezvény, de pont ez adta idén az érdekes báját. Akik bevállalták a részvételt nem is csalódtak.
A színpadi produkciók csak délután kezdődtek, de már délelőtt el lehetett merülni a hagyományos kísérő programban, a nemzetközi makett kiállításban. A Wolfpack Makett Klub immár 20. versenyét rendezte a nevezett intézményben. Az eseménynek nemcsak a városban, de országosan, sőt határon túl is híre-neve van. Magyar, horvát, szlovák, szerb, ausztriai és német nevezések érkeztek az idén. A jubileumi programon rekord számú résztvevőt jegyeztek. A 145 nevező közel 400 makettet vonultatott fel. A kiemelt téma pedig a Focke-Wulf repülőgépgyár volt. Ez utóbbi kategóriára 11 nevezés érkezett és két aranyéremet is ítéltek. De a repülőgépek mellett voltak autók, hajók, és az életképeket bemutató diórámák. Újdonságként az idén gyufaszálból készült épületmakettekre is rácsodálkozhatott a közönség. Végül délután a zsűri 137 díjat osztott ki.
A színpadi programoknak a tornaterem adott helyet. A délutánt a gyerekműsorok uralták. Este pedig a nosztalgiázó környékbeli felnőttek – akik nemcsak látásból ismerik egymást, hanem félszavakból is – mulattak egy jót közösen a Groovehouse zenekar és Szandi koncertjén.
Az est háziasszony Orosz Ferencné, településrészi képviselő volt, aki a fővédnök Balaicz Zoltán polgármesterrel együtt köszöntötte a programot. A rendezvény fő támogatója a Kertváros Városrész Településrészi Önkormányzata volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10