Vezető hírek
Jön az iskola, jön a segítség
A megyeszékhelyi család- és gyerekjóléti központban 72 családban nevelkedő, 125 rászoruló általános- és középiskolás gyerek számára nyújtottak át fejenként 10 ezer forintos iskolakezdési támogatást az önkormányzat nevében, képviseletében.
Tolvaj Márta alpolgármester az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy tájékozódjanak az érintett családok a családtámogatási lehetőségekről, ezen a téren a közelmúltban történt változásokról. Ezt segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megjelentetett „Gyerekfüzet” kiadvány. Hozzátette: a zalaegerszegi önkormányzat nem kötelező feladatként segíti a rászoruló családokat. Így például a jelenleg is még zajló nyári táboroztatásban 62 gyerek ingyen vehetett részt, illetve kisebb étkezési támogatást is kaptak.
Zsolnai Judit, a gyerekjóléti központ vezetője újságírói kérdésre elmondta, hátrányos helyzetet okozhat az alacsony jövedelem, a lakáshelyzet, a foglalkoztatottság, illetve ennek hiánya és az alacsony iskolai végzettség. Mindezeket figyelembe veszik az egyébként járási szintű feladatokat ellátó intézményben, ahol a nevezett támogatást átadták az érintetteknek.
A szeptemberben induló tanévben az 1-9. osztályban minden gyermek ingyen kapja használatra a tankönyveket. Az egyéb iskolai felszerelések olcsó beszerzéséhez járul hozzá a volt Pais-iskolában nem régóta működő adományközpont. Használt, de jó állapotú iskolai felszereléseket is lehet itt találni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10