Vezető hírek
Indul az Egerszegi Advent
November 27-én nyílik a Dísz téren az adventi kirakodóvásár, ahol kereskedők, vendéglátók és kézművesek lesznek jelen, az Európa téren pedig a Göcseji Kézműves Egyesület kézművesei és iparművészei mutatkoznak be termékeikkel és munkabemutatót is tartanak.
A karácsonyvárás időszakában a Dísz téren felépített színpadon több száz óvodás lép fel és a városhoz kötődő színművészek adnak műsorokat. Ezen kívül több zenei összeállítás is várja az érdeklődőket. December 5-én Mikulás koncert lesz, december 7-én pedig a Columbolam Unit lép fel. Rövidesen megnyitják a szabadtéri jégpályát is.
Az Adventi Kézfogás elnevezésű programban nehéz sorsúaknak is gyűjtenek adományokat. Jelen lesz a Dísz téren a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, számos civil szervezet, köztük a zalaegerszegi Női Szalon külön pavilonban, folyamatos programokat kínálva.
November végén megérkezik a város karácsonyfája, az örökzöldet hagyományos színekkel díszítik, a belvárosban több helyen fényfestés világítja meg az épületeket. A már hagyományos betlehem pedig idézi az igazi karácsonyi hangulatot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről