Vezető hírek
Idén is Malom-tavi piknikre várják a vendégeket Kaszaházán
Lecsendesedés és közösségépítés a Zala-híd alatti tónál
A részletekről Németh Gábor önkormányzati képviselő és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. vezetője tartott sajtótájékoztatót a városházán. A képviselő felidézte: a választókerületben folyamatosak a rendezvények, ám néhány éve úgy gondolták, hogy a felújított kaszaházi Malom-tó egy kiváló helyszín arra, hogy minden nyáron valamilyen közösségteremtő programot szervezzenek a városrész lakóinak és az érdeklődőknek.
A közösségépítés valóban az egyik hívó szava a pikniknek, a másik pedig az egészségtudatosság, a sportos életmód népszerűsítése - tette hozzá. A környezet adottságai miatt a nyugtatóbb, csendesebb sportok kerülnek fókuszba. De emellett lesz közösségi főzés is.
A délután három órakor induló esemény részleteit Kelemen Attila ismertette. Mint mondta, más városrészekhez képest ez egy rendhagyó helyszín, sajátos atmoszférával. Itt nincs színpad, sem elektromos áram, ezért tényleg természetközeli, "piknik" hangulattal várják a közönséget. Szinte minden a lecsendesedésről szól: a Belső Utak Iskolája egyesület jóvoltából kungfu-, majd csikung bemutatóval készülnek, a nap folyamán jógaóra várja a vállalkozó kedvűeket. Emellett akadálypálya, kézműves foglalkozások és egyéb programelemek színesítik a délutánt a Zala-híd alatti Malom-tónál.
Az ingyenes esemény házigazdája a Kaszaháza Településrészi Önkormányzat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan