Vezető hírek
Húshagyó kedden indul a farsangi menet Zalaegerszegen
Fánkvásár és jelmezes felvonulás február 13-án
A farsangi mulatságra ezúttal február 13-án kerül sor. A részletekről Balaicz Zoltán polgármester és Ruisz Cecília, az egyesület elnöke tartott sajtótájékoztatót. Többek között elhangzott: a világjárvány miatt kétszer is elmaradt az esemény, tavaly viszont minden eddiginél nagyobb lendülettel fogtak hozzá a szervezők a farsang levezényléséhez. Ennek eredményeképpen körülbelül ezer felvonuló és többezer néző volt Zalaegerszeg belvárosában.
Ruisz Cecília elmondta, már eddig is több mint 700-an jelentkeztek az idei jelmezes felvonulásra (húsz csapat). Ehhez hozzájönnek még az egyéni indulók, akik a nevezési helyszínen, vagyis az Art Moziban tudnak regisztrálni. A rendezvényt évek óta jótékonysági fánkvásár is kíséri, melyre ezúttal is a mozi oldalsó folyosóján kerül sor. Eddig hét csapat jelentkezett, hogy vállalja a fánksütést és árusítást. A fánkoknak nincs fix áruk, hiszen adományról van szó. A fánkvásár bevételéből a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesületét támogatják.
A fánkvásár 15.30 órakor kezdődik, a jelmezes felvonulás gyülekezési ideje pedig 16.30 óra. A menet résztvevőit a mozi elé várják. A farsangi felvonulás 17 órakor indul. Ekkortól lezárják a Kossuth Lajos utcát. A télűző séta a Kossuth utcai gyógyszertárig halad, majd megfordul a menet és a Dísz térre érkeznek vissza. Ott kerül sor az eredményhirdetésre is.
A szervezők hozzátették: extrém rossz időjárás esetén a felvonulás elmarad, viszont a fánkvásárt és a jelmezversenyt az Art Moziban megtartják, úgyhogy mindenképpen érdemes maskarába bújni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről