Vezető hírek
Galériaavató gyermekrajz térképekkel
Az általános és középiskolások által készített Zalaegerszeget gyermekszemmel bemutató tárlattal debütált a fiatalos iroda kiállító folyosója. A májusban kiírt pályázat címe: „ Az én Zalaegerszeg térképem”, mely felhívásra bármely technikával készülhettek alkotások.
A tannév vége ellenére 16 diák fektetett időt, energiát a munkák elkészítésébe, melyben a bel – és külváros nevezetességei, érdekességei köszönnek vissza. Az Ady és a Báthory iskolákból pályázta a tanulók, felkészítő tanáraik segítségével, akik a fiatalokkal együtt részt vettek és elismerésben részesültek a díjátadón.
Az okleveleket és ajándékokat Tompa Gábor, a Kvártélyház ügyvezetője adta át. Majd a megjelentek közösen megtekintették a gyermekrajzokkal debütáló galériát, illetve az Új Nemzedék Közösségi Teret, ahol Bognár Ákos irodavezető kalauzolta az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10