Vezető hírek
"Főpróba" a Göcsej Tudásközpontban
Kétnapos karácsonyi vásárt szerveztek
Többek között elhangzott: a Helyi Termék Karácsonyi Vásár december 10-11-én várja a látogatókat a zalaegerszegi piac új épületénél, ahol első alkalommal hordták össze portékájukat az árusok. A karácsonyi vásár egyfajta "főpróba" is, hiszen ízelítőt kaphatunk arról, hogy jövőre - a Kézműves Piac hivatalos átadását követően - milyen termékekkel találkozhatunk itt. A két nap alatt ajándéktárgyakat, lakásdíszeket, valamint helyi terményekből készült finomságokat árultak a kereskedők. De kulturális eseményekre is sor került: a Zalaegerszegi Tourinform Iroda jóvoltából piaci körsétára várták az érdeklődőket, a gyerekek népi játszóházba látogathattak el, a Szélrózsa Tánckör pedig néptáncműsorral szórakoztatta a közönséget. A rendezvényen forralt bor, sült gesztenye és vásári hangulat fogadta a betérőket.
Pácsonyi Imre elmondta: a TOP projekt keretében megrendezett vásár egy húsz alkalomból álló megyei eseménysorozat utolsó állomása. A „Zalai innovatív foglalkoztatási paktum" pályázat célja többek az volt, hogy feltérképezzék és helyzetbe hozzák a helyi termelőket. A projekt révén lehetőségük volt arra is, hogy piacra vigyék portékáikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10