Vezető hírek
Főhajtás a zalaegerszegi Gulag-emlékműnél
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
A zalaegerszegi megemlékezésen Gecse Péter alpolgármester mondott beszédet. Többek között felidézte, hogy a kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik, Közép- és Kelet-Európában számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által.
Jóval többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől – hangzott el. Ezen a napon emlékezünk a szibériai szovjet munkatáborokban (Gulag, Gupvi) szenvedőkre: Magyarországról 700 ezer embert deportáltak ezekbe a táborokba, és közülük 300 ezer ember meghalt a rabság során.
Sokakat a zalaegerszeg körüli szőlőhegyekre telepítettek ki
Az alpolgármester helybéli szereplőket is említett. Megemlékezett például ifj. Tamássy Istvánról – Zalaegerszeg 1936-45 közötti polgármesterének fiáról – akinek a meghurcolása szimbolikusnak is tekinthető. Édesapja miatt ugyanis nem iratkozhatott be a soproni egyetemre. Hozzátette: az 1945 előtti politikai elit tagjait „reakciósnak” minősítette a kommunista rendszer, így kiűzték őket a városból, megfosztva őket házuktól, ingóságaiktól. Sokakat a környező szőlőhegyekre telepítettek ki. Így járt Zalaegerszeg közismert polgármestere, Czobor Mátyás is.
A megemlékezés gyertyagyújtással folytatódott: az önkormányzat nevében többek között Balaicz Zoltán polgármester, Bali Zoltán, Gecse Péter és Vadvári Tibor alpolgármesterek, valamint dr. Kovács Gábor főjegyző helyezett el mécsest a Gulag-áldozatok emléktáblájánál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről