Vezető hírek
Elültették a végzősök fáját a Béke-ligetben
Búcsúznak a középiskolától
Már évek óta szokás, hogy a végzős diákok emlékfát ültetnek a Béke-ligetben. A projekt egyrészt kapcsolódik a város környezetvédelmi programjához, másrészt pedig egy emlék is. Bármikor visszatérhetnek majd ide az egykori tanulók, hogy a fa árnyékában elidőzve megemlékezzenek a diákéveikről – mondta Balaicz Zoltán az idei faültetésen. A polgármester sok sikert kívánt a felkészüléshez és a vizsgákhoz, remélve azt is, hogy a pandémia ellenére szép emlékekkel búcsúznak a diákok a középiskolás évektől.
Idén egy juharfát ültettek el a Béke-ligetbe a Zalaegerszegi Diákönkormányzat képviseletében a fiatalok. Az eseményen Kovács Virág diákpolgármester is elbúcsúztatta néhány szóval a mostani végzősöket, továbbá sok sikert kívánt nekik a közelgő vizsgákhoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10