Vezető hírek
Elhunyt Lukácsffy Dénes
2020. november 10. kedd, 16:58
ZalaMédia
Címkék: Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy türelemmel viselt, súlyos betegség következtében november 10-én délután a Zala Megyei Szent Rafael kórházban 79. életévében elhunyt Lukácsffy Dénes újságíró, szerkesztő, a Zala-Lap Kiadói Kft. ügyvezetője, társtulajdonosa, a ZalaEgerszeG városi hetilap és a Zalai Napló felelős kiadója.
Az 1942-ben Munkácson született, műszaki egyetemet végzett szakember Zalaegerszegre kerülve dolgozott az Alugép vállalatnál, majd a ZÁÉV-nál. Újságíró pályáját 1986-ban a Zalai Hírlap gazdasági rovatánál kezdte, majd 1991-ben csatlakozott a városi lapot kiadó társasághoz. Több évtizeden keresztül vett részt a város közéletében, a ZalaEgerszeG hetilap szerkesztőségi munkájában, majd a megyében elsők között létrejött online újság, a ZalaMédia fejlesztésében, szerkesztésében. Lapunk internetes archívumának kialakításában.
Kiemelkedő sportszeretetére jellemző, hogy létrehozta és tulajdonosa lett a ZalaSport internetes portálnak, mely híreivel, sportközvetítéseivel országos ismertségre tett szert.
Lukácsffy Dénes temetéséről később intézkednek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10