Vezető hírek
Díszpolgári címet kapott dr. Kőrösi Lajos háziorvos
Nem is választhattak jobb alkalmat a díszpolgári cím átadására, mint a Jó pásztor vasárnapját, ami a Katolikus egyházban a hivatások ünnepe is. A szentmisét Farkas László, dióskáli plébános mutatta be a híveknek, aki hosszú éveken keresztül, ahogy fogalmazott együtt szolgálta a közösséget a doktor úrral. Az ünnepi alkalomra nem tudott eljönni dr. Kőrősi Lajos, akit felesége és Petra lánya képviselt. A szentbeszédben a plébános atya olvasta fel a jelenlévőknek a főorvos üzenetét.
Dr. Kőrösi Lajos 1965 májusában, öt évi miskolci belgyógyászati szakorvos gyakorlatot cserélt a vidéki életre, ahol éjjel-nappal készenlétben kellett lennie, hogy a legjobb tudása szerint gyógyítson és vigyázzon a lakosok egészégére.
- Az ajtóm mindig nyitva állt a betegek előtt. Három sikeres újraélesztés és rengeteg szülés volt a praxisom alatt, melyeket néha villany nélkül kellett levezetni. Két ciklusban is voltam képviselő, egyikben alpolgármester is. Kilencven évesen még most is aktívan foglalkozom az orvosi rendelő ügyeivel- fogalmazott levelében dr. Kőrösi Lajos.
A díszpolgári címet, melyet az önkormányzat képviselőtestülete egyhangúlag ítélt oda a háziorvosnak, a felesége Puhl Márta vette át, aki a kezdetektől fogva támogatta férjét a munkájában. Néhány szóval megköszönte férje nevében a megtisztelő címet és kiemelte Szentpéterúrt mindig is az otthonuknak tekintették. A díszoklevelet és az emlékplakettet Szummer László alpolgármester adta át, aki elmondta fontos, hogy elismerjék és megbecsüljék azokat az embereket, akik sokat tettek a közösségért.
A szentmisét követően a közösségi házban ebéddel kedveskedtek a családnak, ahol a beszélgetések során rengeteg emlék jött elő az itt töltött fél emberöltőnyi időszakból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről