Vezető hírek
Balaicz Zoltán az Év Polgármestere
Zalaegerszeg nem csak város, otthon is
A településvezetők egyik legfontosabb ismérve a szakmai felkészültség, tudás és tapasztalat mellett a választókhoz való viszony. A díj azért különösen fontos, mert azt maguk a polgárok szavazzák meg, ami hiteles visszajelzés – fogalmazott Dukai Miklós, majd így folytatta: - a jó polgármester kapcsolatot tart a lakossággal, figyeli és alakítja a helyi gazdasági és társadalmi folyamatokat, és ami a legfontosabb, soha sem szakadhat el a választóktól.
Balaicz Zoltán 2014 óta vezeti a várost. Korábban 2001-2010 között a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója volt. Ezekben az években indult el Zalaegerszegen a műszaki-mérnöki oktatás, bővült a többi képzés és önálló karrá vált a számviteli főiskola. 2006-ban lett önkormányzati képviselő, 2010-ben pedig alpolgármesterré választották. Felsőfokú tanulmányai során három diplomát szerzett: Szombathelyen magyar-történelem szakos tanári diplomát, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos bölcsész diplomát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán pedig közoktatási vezető diplomát.
Az Év Polgármestere elismerés kapcsán Balaicz Zoltán a következőket mondta:
- Az élet egyik legnagyszerűbb és legmegtisztelőbb feladatának tartom, hogy szülővárosom, Zalaegerszeg polgármestere lehetek. A zalai megyeszékhely vezetőjének lenni nagy büszkeség, de a dicső múlt miatt komoly felelősség is. Pártolni a modernizációt, de megtartani az értékeket és a hagyományokat nem könnyű feladat. De megtiszteltetés, hogy ezt végezhetem.
Zalaegerszeg nem csak város, hanem otthon is. Akárhol, is vagyok a világban, csak Zalaegerszegen vagyok otthon. A szülővárosomért végzett szolgálatot igazi hivatásnak tekintem – fogalmazott Balaicz Zoltán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10