Vezető hírek
Az 1956-os forradalom domborművön - immár Olaszországban is
Turi Török Tibor keszthelyi szobrászművész 1956-os köztéri alkotását leplezték le Milánóban
A dombormű avatóünnepségén jelen volt Emmanuel Conte városi tanácsnok, Csiszár Jenő milánói főkonzul, nyolc ország külképviseleti vezetője, valamint a magyar származású, az olaszországi kortárs költészet kiemelkedő alakja, a 90 éves Tomaso Kemeny. Dr. Szili Katalin, a miniszterelnök főtanácsadója ünnepi beszédében – méltatva Turi Török Tibor alkotását - kiemelte az olasz és a magyar nép történelmi időkre visszanyúló barátságát, az 1956-os forradalmat követő szolidaritást.
A rohamosan változó világgal kapcsolatosan beszélt az értékekről, így az otthon, a szolidaritás, valamint az európai kultúra alapértékeiről. Elmondta: október 23-a a szabadság napja, 1956-ban, azon a napon egységbe forrt a nemzet. A szabadságvágy, a szabadság eszménye kovácsolta eggyé a hazugságokra, megfélemlítésre épített rendszer elsöprésének vágyát.
Turi Török Tibor Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett Podmaniczky-díjas szobrászművész elmondta: a Milánó szívében elhelyezett emlékmű felavatását mintegy négyéves munka, előkészítés előzte meg. Akik ebben részt vettek, mindannyian úgy gondolták, hogy hiányt pótolnak, hiszen Lombardia tartományban ez idáig nem volt 1956-os emlékmű, köztéri alkotás.
- Klasszikus alkotásról van szó, az erkölcsi értékeket szem előtt tartva szerénységgel próbáltam ábrázolni az 1956-os eseményeket, illetve egészen pontosan azok kezdetét és végét – fogalmazott a szobrászművész. – A dombormű a két sarkalatos pontot ábrázolja, a bal oldalán az euforikus állapotban ünneplő, vonuló forradalmi tömeg látható, a jobbon pedig a Corvin-köz tragikus és szomorú eseményei, a csüggedés. Úgy gondolom, hogy az alkotás méltó emléket állít az 1956-os eseményeknek. Az elkészítését szívesen és örömmel vállaltam, hiszen a magyar és az olasz nép sorsa számos ponton kapcsolódik – mondta a Turi Török Tibor, akinek a Kárpát-medencében összesen mintegy 180 történelmi köztéri alkotása áll, de megtalálhatók szobrai, domborművei Lengyelországban és Törökországban is.
Az ünnepség végén dr. Szili Katalin és Csiszár Jenő a város vezetőivel közösen leplezte le az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléket állító domborművet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10