Vezető hírek
Augusztus 20-i új kenyér szentelés
2020. augusztus 20. csütörtök, 14:05
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban az augusztus 20-i ünnepi szentmisét követően áldotta meg az új kenyeret Ocsovai Grácián plébános. Majd a jelenlévő történelmi egyházak képviselőivel és a világi vezetőkkel közösen felszelték az új kenyeret. A ceremónia előtt köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Káldi Dávid önkormányzati képviselő.
- Isten áldjon meg bennünket, őrizze meg magyarságunkat, testi-lelki egészségünket. Nem tudhatjuk, a jövő mit hoz. Alázattal és nagy szeretettel építsük az országot, a jövőt. Kérjük ehhez a segítséget, áldást a vezetőink mindennapi munkájára. Szent István ünnepe azért fontos, mert halála előtt letérdelve a Szűz Anyának ajánlotta az országot. Ma is alázat kell és imádkozni, visszatérni a gyökerekhez. Segítséget kérni a Jóistentől, az angyaloktól, szentektől. És ne felejtsük el az őseinket és hogy honnan jöttünk. Maradjunk Szent István útján Mihály és Gábriel angyal oltalmában – mondta többek között Ocsovai Grácián.
Az augusztus 20-i ünnepségen a Zala Fuvolakvartett és Farkas Alexandra énekművész közreműködött.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10