Vezető hírek
Adomány a koraszülöttmentő alapítványnak
A Kolping Hotel idén ünnepli húszéves fennállását, ami alkalmat adott a mesekönyv megjelentetésére is – idézte fel az előzményeket Sós Éva szállodaigazgató-helyettes a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályán tartott átadási ünnepségen. Ehhez megnyerték a kiváló meseterapeutát, Boldizsár Ildikót, aki gyönyörű történetekben foglalta össze Bobó életútját, aki a hotellel együtt felnőve, idén megtalálta élete párját, Mimit. A Timkó Bíbor illusztrációival díszített mesekönyvvel szerettek volna valami pluszt is nyújtani a családoknak. Így az eladásból származó bevételeket a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványnak ajánlották fel, mely a legnehezebb élethelyzetekben igyekszik segíteni a családokon.
Dr. Gárdos László, az alapítvány alapítója, a Zalaegerszegi Koraszülöttmentő Centrum szakmai vezetője elmondta, az alapítvány beruházásában idén a családbarát-ellátás talán legfontosabb eleme valósult meg a baba-mamaház átadásával. Jelezte, a Kolping Hotel eddig is segítette az alapítványt többek között az adó 1 százalékának felajánlásával. Példamutató a szálloda családbarát szemlélete, és segíteni akarása, amiért köszönetüket fejezik ki.
Az adományt az elsőbbséget élvező koraszülöttmentés működtetésére, valamint a gyermek-rehabilitáció fejlesztésére kívánják fordítani. Az összegből jut a rehabilitációs játszóparkra is, melynek nyolc számjegyű költségéhez más módon is gyűjtenek. A zalaegerszegi gyermekosztály gyermek-rehabilitációs csapatának tevékenysége országos hírnévnek örvend. Gyógytornászaik az alapítvány által speciális (és egyben drága) képzéseken tudnak részt venni. Ennek köszönhetően olyan rehabilitációs, fiziko-, elektroterápiás módszereket tudnak alkalmazni, mint a fejlett nyugati kórházakban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről