Vezető hírek
Tánczos György jubileumi kiállítása Ajkán
Visszatekintés: ötven év, ötven kép
Forrás: ZalaMédia archív/Pánczél Petra
Tánczos György festőművésznek, a zalaegerszegi Ady-iskola művésztanárának szülővárosában, vagyis Ajkán nyílt kiállítása a napokban. A képzőművész lapunknak elmondta: „Visszatekintés” címmel a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében látható a tárlat. Örül, hogy már második alkalommal nyílhatott önálló kiállítása a városban.
Forrás: Tánczos György
Főként gyermekkori élmények, emlékek kötik Ajkához, így az anyag egy része kicsit múltidézés, de természetesen az újabb alkotásokkal a jelenbe is elvezeti a látogatót. A bemutatott képek három téma köré csoportosíthatók. A régebbi munkái a fotórealista vonalat képviselik, hiszen gyermekkori fényképek alapján készített festmények, fotóátiratok láthatók. A tárlat második felében női alakok jelennek meg különféle leplekben; idézve az ókori és reneszánsz figurákat.
Forrás: Tánczos György
A harmadik csoportot pedig azok a testábrázolások képviselik, ahol fürdőző nőket, női sziluetteket láthatunk. Bemutatva a test finom érintkezését a víz felületével, a víztükrön megcsillanó fényekkel, de azt is, hogy a vízből nézve vajon mennyit torzul a valóságosnak vélt kép. A test és a víz viszonya, kölcsönhatása ugyanakkor a szabadságot is kifejezi. A víz, mint őselem pedig a megtisztulásra utal.
Tánczos György ajkai kiállítását Csabai Tibor grafikusművész nyitotta meg. A tárlat április 19-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10