Vezető hírek
Szülővárosában nyílt életműkiállítása Szényi Zoltánnak
Hazatérés Sopronba; órákkal és utcarészletekkel
A Liszt Ferenc Kulturális Központ Munkácsy termében látható kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatója nyitotta meg. A művész 80 festményt vitt szülővárosába, melyek jó része soproni épületeket, utcarészleteket ábrázolnak. Bár hosszú évtizedek óta nem ott él, gondolataiba mindig vissza-visszatért a város (emlék)képe.
Mint portálunk a családtól megtudta, Szényi Zoltán számára ugyanilyen fontos az órák szeretete és tisztelete. Az idő múlása és az óraszerkezetek mozgása, ábrázolása azért is foglalkoztatja, mert édesapja órásmester volt. Ezeket a festményeit öt évvel ezelőtt a zalaegerszegi közönség is láthatta a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, akkor 70. születésnapja alkalmából nyílt ünnepi tárlata az alkotónak.
Szényi Zoltán 1972-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol középiskolai tanári diplomát is szerzett. 2010-ig művésztanárként dolgozott Zalaegerszegen, előbb a Landorhegyi Általános Iskolában, majd a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Évtizedekig vezetett szakkört a város a tehetséges fiataljainak, saját alkotásait pedig többször láthatta a közönség csoportos és egyéni kiállításokon; nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is.
Művészetének legfőbb vonulata szimbolikus-szürrealisztikus jellegű. Képein az egyes jól felismerhető jelenségek gondolatfoszlányokként tűnnek fel szemünk előtt - mondta róla Kostyál László művészettörténész. Az alkotó akrilt és olajfestéket is használ, műveinek egy másik része pedig akvarell.
A soproni kiállításon a napokban tárlatvezetést is tartott a művész, melyet a megnyitóhoz hasonlóan nagy érdeklődés övezett. A kiállítás november 19-ig látogatható.
(Fotók: Antalfi Dániel)
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10