Vezető hírek
Művészi papírvadászat
Holland alkotó kollázsképei a D’clinicben
Astrid Vlasman (középen) a D'clinic-csapattal (Mészáros Gáborral és Pál Katjával)
A művésznő – aki afféle papírvadászatot folytatott Zalaegerszegen az elmúlt négy hétben – a hollandiai Leidenben él és alkot. Főleg kollázstechnikával foglalkozik, ám művei sokkal inkább tűnnek festménynek. A városunkban eltöltött egy hónap alatt a környék papírgyűjtő konténereiben talált „szemetet” használta fel alkotásaihoz. A művészi papírvadászat során nagy mennyiségű plakátra akadt, melyeket a stúdióba vitt és első körben színek szerint szétválogatott. Később a papírt apró darabkákra tépte, majd egy vázlat felrajzolása után kartonra ragasztotta a pici, színes papírfecniket. Persze nem véletlenszerűen, hiszen a végeredmény néhány festménynek is beillő, figurális alkotás lett. A nagyméretű, ülő nőket ábrázoló képeket az itteni környezet ihlette. Sőt, az egyik tulajdonképpen önarcképnek is tekinthető, hiszen Astrid saját tükörképe alapján készítette el a művet.
Zöld felület, magyar könyvlapok
A képzőművészt a páterdombi stúdió kertjében álló nyírfa is megihlette; főleg miután egy heves vihar megtépázta a fát. A lehulló ágakat, gallyakat előbb színes vázákban helyezte el a műterem padlóján, majd a kollázstechnikát folytatva, vázákat formált a papírdarabkákból, és azokba is ágakat tett. Egy másik falon pedig egy magyar könyv lapjaira rajzolt zöld színű vázákat, melyek sorba rendezve egy egységes „felületté” váltak a néző számára.
Nem festmény, papírkollázs
Az alkotó célja az, hogy elhasznált anyagokból, mások kidobott papírjaiból teremtsen valami újat. Vagyis, hogy a papír új életre keljen a fantáziája és a munkája révén.
Gally kompozíció papírvázákban
A stúdiót vezető Pál Katja érdeklődésünkre elmondta: sajnos a járvány miatt némi csúszásban van a rezidenciaprogram. Főleg olyan alkotók jöttek a nyár folyamán, akiknek tavaly kellett volna. Egyelőre csak egy, maximum két művész tud biztonsággal dolgozni a páterdombi műteremben a korábbi négy helyett. Ez is kissé megakasztja a folyamatot, de legalább sikerült idén elindítani az alkotótábort. A tervek szerint az ősz első felében további művészek érkeznek… ha nem lesznek komolyabb korlátozások az országok között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10