Vezető hírek
Kép, szöveg és olvasói viszony
A D’clinic Studios nemzetközi rezidenciaprogramjának szeptemberi vendégei Hayley Scrivenor ausztráliai író és Niels Poiz belga vizuális művész voltak. A két alkotó az úgynevezett Mixer program keretei között töltött el egy hónapot Zalaegerszegen. Munkájuk eredménye egy különleges könyv lett, melybe a múlt heti zárókiállításon lapozhatott bele a közönség. A kötet oldalai felnagyítva megjelentek a stúdió székhelyéül szolgáló, Rákóczi úti egykori mosoda falain is. Könyv szerzői a kiállítást megelőzően a napot a Simon István Könyvesházban töltötték, ahol a vásárlók is megismerkedhettek a különleges kiadvánnyal.
Író és képzőművész különös kötete
A Words Friends (Szavak Barátokkal) című kötet azt kéri az olvasóktól, hogy gondolják át a szöveggel való viszonyukat – mondták az alkotók a záróeseményen. A kötet érdekessége, hogy minden oldal képként funkciónál, hiszen a szövegek lefotózva, szkennelve kerültek a könyvbe. A szöveg így tárgyként és élményként is központi szerepet kap. Ahogy Hayley mondta: az olvasás fogalma elválaszthatatlan az olvasás tevékenységétől; így végső soron maga az olvasó kerül előtérbe.
A könyvszerkesztés technikájáról Niels elárulta: a szövegeket is, és az azokat illusztráló rajzokat is előbb A4-es lapra kinyomtatták (párat össze is gyűrtek, ki is simítottak), majd beszkennelték a lapokat, így azok attól kezdve képként működtek tovább. Ezek kerültek be aztán a kötetbe; új jelentéstartalmakat hova létre a szöveg és a kép között.
A könyv – mely 20 példányban jelent meg – a két művész erősségeire épít: az ausztrál író meséli a történeteket, a belga vizuális művész pedig grafikáival erősíti a narratívát.
A fiatal alkotók nagyon jól érezték magukat Zalaegerszegen. Az írót például különösen inspirálta a közös munka és a napi ritmus. Mint mesélte több és jobb sztorit írt itt, mint az előző hat hónapban otthon. A kötetbemutató után a VEN zenekar koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.
A rezidenciaprogram októberben folytatódik, a napokban újabb művészek érkeznek a városba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan