Vezető hírek
Odett: új dal és karácsonyi koncert
Odett nagy évzáró koncertjére ugyan már sor került a fővárosban, ám a hazai pályára is egy különös produkcióval készül. Mint azt érdeklődésünkre elmondta: kétféle verzióban, akusztikus és „hangos” felállásban is zenélnek majd, ami hangulatában eltér a klasszikus Odett-koncertektől. Kicsit még karácsonyi mulatság lesz, de már a szilveszterre hangolódás jegyében zajlik a program.
A Sziget idei himnuszára a legbüszkébb
Az énekesnő - aki egyébként szövegeket is ír zenéihez – nem tétlenkedett az év utolsó hónapjaiban sem, hiszen a közelmúltban új dallal jelentkezett. A Kétszer kettő című szám érdekessége, hogy Aleszja Popova, Kossuth-díjas balettművész készített koreográfiát hozzá, melyet Odett táncol. Mint mesélte: fantasztikus élmény volt a balettművésszel dolgozni, és nagyon örül, hogy összejött ez a produkció. Annál is inkább, mert szerette volna az új dalt szó szerint is megmozdítani, és ez sikerült is Popova segítségével.
Odett egyébként az egész évet figyelembe véve arra a legbüszkébb, hogy a Be with you című dala lett az idei Sziget fesztivál hivatalos himnusza. Ezt a mai napig nagy megtiszteltetésnek tartja.
S, hogy mik a tervei a jövő évre? Elárulta: rengeteg ötlete van. Nemcsak dalok, hanem színpadi vizuális koncepciók is. Több új cél is lebeg a szeme előtt, amit 2017-ben mindenképpen meg szeretne valósítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10