Vezető hírek
Nyugat-Dunántúli Kórusfesztivál Zalaegerszegen
2024. június 18. kedd, 21:15
Szerző, fotó: B.K.
A Zalaegerszegi Vegyeskar szervezésében immár negyedik alkalommal került sor a megyeszékhelyen a Nyugat-Dunántúli Kórusfesztiválra. 17 évvel ezelőtt volt az első ilyen rendezvény.
A Zalaegerszegi Vegyeskar vezetőjének egykori iskolatársai is színpadra álltak
A mostani különlegessége, hogy a házigazda karnagy, Kovács Kata egykori tanárképzős iskolatársai álltak a meghívott vendégkórusok élén, ezzel régen dédelgetett álmát tudta valóra váltani.
A Vasvári Városi Kórus Farkas Anikó karnagy vezetésével nyitotta meg az ingyenes hangversenyt. Majd a Győri Liszt Ferenc Kórus Szűcs Péter Pál vezényletével lépett színpadra. A Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskart Lakner-Bognár Nóra vezényelte. Végül a Zalaegerszegi Vegyeskar zárta a koncertet.
A rendezvényt az önkormányzat nevében Horváth Gábor, a humánigazgatási osztály helyettes vezetője köszöntötte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10