Vezető hírek
Négy verővel játszik
Egyedi, fenomenális és bravúros művészeti élményben lehetett részük azoknak, akik az ünnep estéjén a templomi koncertet választották kikapcsolódásként, feltöltődésként. Takács Ferenc virtuóz módon játszik a ritkaság számba menő, különleges hangzású, négy verővel megszólaltatott ütőhangszeren, a marimbán. Az előadó zenei tanulmányait Zalaegerszegen kezdte, majd a győri zeneművészeti szakközépiskola után, a grazi egyetem volt a következő állomás.
Húsvéti ütőhangszeres koncert
Egy "ütős" csapat. Balról Takács Ferenc
Ütőhangszeres mester tanári diplomáját pedig Pécsen szerezte. Óraadói előzmények után 2009 óta kinevezett tanár a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A tanítás mellett hangszerkészítéssel és zeneszerzéssel is foglalkozik. Több ütős- és szimfonikus zenekarnak tagja. Ütőhangszertípusokra írt iskoláival országos szinten is elismert.
Virtuóz módon játszik
A helyi zenei életben ritka hangszerválasztása miatt kezdetektől kuriózumnak számítanak Takács Ferenc fellépései. A xilofon egyik fajtáján, az afrikai eredetű ütő-dallamhangszeren, a marimbán játszik mesterien. Az ünnephez kapcsolódva „Húsvéti készülődés” címmel Nebojsa Jovan Zivkovic és David Friedmann műveinek feldolgozását adta elől, illetve Ney Rossauro Marimbaversenye hangzott még el. A koncerten közreműködött a Pálóczi AMI ütőhangszeres együttese és Dankos Attila orgonaművész, a koncertsorozat szervezője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10