Vezető hírek
Legutóbb Márton-napon ropták
A program a házigazda Gyenes Néptánc Együttes, a helyi Köz-Kultúra Alapítvány és a település közös szervezésében zajlik. A kezdeményezés több fontos célt is szolgál: mind szélesebb körben megismertetni és népszerűsíteni a táncházak világát, mint közösségi szórakozási formát, továbbá lehetőséget adni a környékbeli tánccsoportoknak a kapcsolatépítésre. Nem titkolt szándék az sem, hogy növekedjen az igény a minőségi, színvonalas élő népzene iránt.
Az országosan is ismert meghívott művészek szakmai képzettsége, elhivatottsága ad garanciát a hitelességre, s arra, hogy minden alkalommal önfeledt szórakozást és feltöltődést nyújtsanak a találkozók. Az októberi nyitó rendezvényen a talpalávalót a budapesti Zeneakadémia diplomás, illetve mesterképzésben résztvevő növendékeiből álló Pálházi Bence Bandája adta, Jónás Géza cimbalomművésszel kiegészülve. Majd vendégük volt az idén 30 éves Tükrös Zenekar, és a „Fölszállott a páva…” tehetségkutató győztese, Berecz István.
Legutóbb pedig a hagyományos „Márton napi zöldest” programja egészült ki táncos eseménnyel, ezúttal a térségbeli jó hírű Harangláb Népzenei Együttes muzsikált. A táncokat Fodor Mátyás Aranysarkantyús szólótáncos, és a gyenesdiási iskola néptánc tanszakának vezetője, Fodor Zsófia tanítja a tovább folytatódó találkozókon is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan