Vezető hírek
Jazz karácsony New Yorkból
A Mimosa kávézóban rendezett Jazz Christmas from New York című produkciónak természetesen vannak zalai gyökerei. A trió nagybőgőse, Farkas Norbert nagykanizsai születésű. A zenész két évvel ezelőtt a Mississippi folyón közlekedő egyik nosztalgia gőzhajóra szerződött bőgősnek.
Zalai nagybőgős a tengerentúlon
Ott ismerte meg a közös zenélés során Clotile Yanna énekesnőt – akivel idén házasságot is kötött. (Jelenleg Salt Lake Cityben élnek.) Az együttes harmadik tagja szintén magyar; Bartha Mátyás zongorista még a grazi egyetemen barátkozott össze Norberttel. Az elmúlt évek alatt sokszor zenéltek együtt, így került most Mátyás is a „karácsonyi” formációba.
A hangulatos esten örökzöld – a Mikuláshoz, karácsonyhoz és újévhez kötődő – jazz-slágerek csendültek fel. (Például Frank Sinatrától a Let it snow, vagy Roger Whittakertől a Christmas is here again). S bár a jazz nemzetközi fellegvára jelenleg New York, Farkas Norbert szerint az őshaza New Orleansban van, így a koncerten egészen a gyökerekig nyúlt vissza a zenekar.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10