Vezető hírek
Cselló, ahogy ők szeretik
Klasszikus és könnyed dallamok
A házigazda Korona Szalon idei első programja mindjárt telt házzal indult. Sokakat érdekelt a hangzásban és látványban is kellemes program. A négy gyönyörű hölgyből álló zenekar vezetője a zalaegerszegi Zumbók-Jakobovics Nikoletta, aki kigondolta ezt a felállást. Partnerre talált a kamaraegyüttes létrehozásában Kovácsné Arany Franciska (Gyenesdiás) Hannos-Németh Andrea (Szentgotthárd) és Lukács Hedvig (Szombathely) személyében, akikkel a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarban való közreműködés volt a közös pont.
Az elgondolást tettek és próbák követték. Végül megvalósították gyerekkori álmukat is ezzel a zenekarral. A nevezett esten meg tudták mutatni a közönségnek, amit a növendékeiknek is a napi munka során, hogy a gordonka milyen szép dolgokra képes, a többi hangszer pedig sokszorozza a hatást. Erről beszélt a felkonferálásban Zumbók-Jakobovics Nikoletta.
Az est két részre tagolódott. Az első blokkban klasszikus zene szólt, a nyitányt Bach jelentette, majd romantikus zenei átiratok, Csajkovszkij reggeli imája, mely eredetileg zongorára íródott. De Bartók „Gyermekeknek” sorozatból is válogattak, ahogy vonós négyes átiratot is megszólaltattak.
A program második részében a könnyed műfajt vitték színpadra, többek között az ABBA és a Beatles dalait, illetve filmzenét.
A koncerten közreműködött Farkas Alexandra (ének).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről