Vezető hírek
Szakmai előadások a helyi termékekről
Konferenciát szervezett az agrárgazdasági kamara
Mint az a program felvezetéseként elhangzott: a rendezvény a 2022-ben kiadott Helyi termék kézikönyv témaköreire fókuszál, az előadások tematikáját az ebben található írások alapján állították össze.
Süle Katalin
A konferenciát Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke nyitotta meg. Kiemelte: a helyi termékek meghatározzák mindennapi életünket, és divat is erről, illetve a fenntarthatóságról beszélni. De sajnos sokszor olyanok használják ezeket a fogalmakat, akik nem szakmai berkekben mozogni. A mostani tanácskozás közönsége viszont valós tartalommal tudja megtölteni e szavakat, és nemcsak divatból használják őket. Szerinte van fenntarthatóság, és van jövőkép vidéken, és a helyi termelők maximálisan ki tudják szolgálni a vevők igényeit az év minden napján. A helyi termékek továbbá hozzájárulnak az egészséges életmódhoz, emellett közösséget is formálnak. A PR-en és a kommunikáción viszont még lehetne javítani – tette hozzá.
Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester is, aki a résztvevőket köszöntve elmondta: a városnak szoros és jól működő kapcsolata van a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat munkatársaival. Bár Zalaegerszeg inkább az iparra és az innovációra alapozza jövőjét, természetesen nagyon fontos a mezőgazdaság is, illetve az, hogy jó minőségű helyi termékek kerüljenek a vásárlók asztalára. A város ezért hozta létre többek között a Göcseji Tudásközpontot a zalaegerszegi piacon. Mindez ugyanis egyfajta értékmentést, hagyományápolást is jelent és a mostani tanácskozást kezdeményező szervezetek fontos szerepet töltenek be e téren.
A konferencián előadások hangzottak el az élelmiszergazdaság lehetőségeiről, a helyi termékek piacra jutásáról, a helyes élelmiszer-jelölés módjáról, de arról is, hogy mi van a nagybani piacon túl.
A rendezvényen néhány helyi termelő is bemutatkozott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10