Vezető hírek
Kormánytámogatás a Zalaco Zrt.-nek
2018. március 01. csütörtök, 13:57
Szerző: V.Zs.;Fotó: Seres Péter
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatással, mintegy 4 milliárd forintból fejleszti mindkét zalaegerszegi telephelyét a Zalaco Sütőipari Zrt. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Budapesten.
A Külügyminisztériumban tartott sajtónyilvános eseményen Berta László, a Zalaco vezérigazgatója a cég működéséről, szólt, Vigh László országgyűlési képviselő Zalaegerszeg gazdasági fejlődéséről adott számot. A beruházás részleteit a miniszter ismertette.
A négymilliárdos fejlesztéshez 836 millió forint támogatást biztosít a magyar állam. A cég új, 1500 négyzetméteres raktárat épít, és két összességében 2500 négyzetméteres termelőcsarnokot. A kapacitás ezzel a háromszorosára bővül. A Zalaco jelenleg 556 dolgozót foglalkoztat, a cég vállalta, hogy 2020-ig újabb 150 munkahelyet hoz létre.
Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatása szerint a gépek beszerzése már megkezdődött, a beruházás várhatóan az év második felében indul.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről