Vezető hírek
Fenntartható hulladékgazdálkodás
Az esemény fővédnöke dr. Koósz Attila horvát-magyar tiszteletbeli konzul volt, aki a rendezvényen elmondta: európai uniós források igénybevételével zajlik az Interreg program, melynek pályázatán Zalaegerszeg és a horvátországi Ludberg városa közös projekten dolgozik. Ennek célja az okos hulladékgyűjtés megvalósítása, az ökológia, és a gazdasági kapcsolatok erősítése a két ország között. A hulladékgazdálkodás modern kezelése a jövőnek szól.
dr. Koósz Attila horvát-magyar tiszteletbeli konzul
Köszöntötte a rendezvényt Gecse Péter alpolgármester, aki elmondta: Zalaegerszeg mindig stratégiai ágazatnak tekintette a hulladékgazdálkodást, sok városi és állami forrást is igénybe vettek a hulladékgazdálkodás fejlesztési feltételeinek megteremtéséért. Beszámolt a jelenleg folyó hulladékgazdálkodási nagyprojektről is.
Gecse Péter alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket
A szakmai programon több előadás is elhangzott: Háztartásom hulladék nélkül címmel Tóth Andrea a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány kuratóriumi tagja tartott előadást, Hulladékvadász volt a címe annak az előadásnak, melyet Szebenyi Péter, a JÖN alapítvány szakértője tartott. A környezetbarát megoldásokról Kertész Balázs okleveles környezetmérnök beszélt, ő a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány alapítója.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10