Vezető hírek
Épül a kerámia fékfelület
55-60 százaléknál tart a zalaegerszegi tesztpálya kivitelezése
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos számolt be erről újságíróknak, akik megtekinthették a 265 hektáros területen mintegy 45 milliárd forintos állami beruházással épülő tesztpálya jelenleg készülő elemeit. Ezek egyike a smart city vagy okos város (2. kép), melynek első 5 hektáros területét tavaly adták át a dinamikus felülettel és a kezelhetőségi pályával. A smart city még hiányzó 13 hektárján elkészültek a földmunkával, a kavicsággyal és a vízrendszerrel. Ezt követi az aszfaltozás, amely az év végére fejeződik be. A városi környezet és közlekedés szimulálásához az épületi homlokzatok egy részét is megépítik az év végére.
A tesztpálya kétszer kétsávos 1,5 kilométeres autópálya-szakasza és az 5 kilométeres autóút-szakasz alapozása szintén elkészült. A fékfelületen is jól haladnak a munkálatokkal, ahol a járművek fékrendszereinek és abroncsainak működőképességét és hatékonyságát 8-féle burkolatú felületen vizsgálják majd. Ezek egyenként 4,5 méter szélességűek és 200 méter hosszúságúak, előttük, mögöttük ráfutó és megálló szakasszal. Jelenleg a 8x8 centiméteres, nagy teherbírású speciális kerámiakockákból álló felületen dolgoznak, a technológia miatt fűtött sátor alatt. Ez a kerámiafelület (2., 3. kép) a jégen való fékezési tesztre lesz alkalmas. Többek között lesz bazaltos, hasonlóan előre gyártott kerámiákból, valamint beton- és vizes fékfelület, szimulálva a különböző útburkolatokat és útviszonyokat.
Az önvezető, az elektromos és hagyományos járművek tesztelésére egyaránt alkalmas, Európában is egyedülálló járműipari tesztpálya utolsó eleme a 8 kilométeres ovális pálya lesz. Ennek földmunkáit várhatóan idén kezdik meg. Az épülő M76-os gyorsforgalmi út okos szakaszai a vezető nélküli és az elektromos járművek számára közúti tesztkörnyezetet biztosítanak majd. Vigh László hozzátette, a már 5G-s mobilkommunikációs hálózattal is rendelkező próbapálya építése sohasem fejeződik be, hiszen a jelentkező igények szerint fogják bővíteni azt. Elsőként a honvédségi járművek vizsgálatára alkalmas tesztkörnyezet kialakításával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10