Vezető hírek
5G Zalaegerszegen
A tesztüzem célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglévő hálózatokkal való együttműködésének kihívásait, és ezzel időben felkészüljön a majdani integrációjára.
A cég közleménye az 5G állomás elindítása kapcsán idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki szerint a városban épülő, részben már el is készült járműipari tesztpálya "Zalaegerszeget és Magyarországot is felhelyezi Európa innovációs térképére". Ezért is jelzésértékű, hogy éppen ebben a városban indult el hazánk első szabványos 5G állomása - tette hozzá a miniszter.
Hamarosan a tesztpálya környezetében is megvalósul a kísérleti 5G hálózat, amely - Európában is egyedülállóan - a hagyományos mellett az önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá teszi a tesztpályát - jelezte Palkovics László.
A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017. június elején írt alá együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel, ennek keretében kezdte meg az 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését a városban létesülő járműipari tesztpályán.
Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, küldetésüknek tekintik, hogy korszerű hálózati infrastruktúrával segítsék az emberek, a települések és az ország egészének fejlődését, előrejutását, és ezáltal hozzájáruljanak "a gigabit társadalom" felépítéséhez.
A közlemény kitér arra is, hogy az 5G mobiltechnológia az eddigieknél mintegy tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben.
A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobilkommunikáció előnyeit egyesíti, lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről