Vezető hírek
Családi fotók a Neurogalériában
Dr. Szabó Helga Erzsébet és dr. Szabó Zsolt, az onkológián dolgozó orvos házaspár és kisfiúk, Szabó Ábel, által lencsevégre kapott egyszeri pillanatok mutatják meg újból magukat. A vitrinben pedig festett kövek színvarázsa tűnik elő, a doktornő alkotásaiként.
A tárlatot először a főigazgató, dr. Halász Gabriella ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta, a 3 éve Zalaegerszegen praktizáló, egyébként erdélyi származású fiatal házaspárnál jó kezekben vannak a betegek és amint a kiállítás bizonyítja, észreveszik a szépet a világban, s a művészet is „kézre áll” számukra. Az egész család életstílusa példaértékű, tette hozzá. Dr. Horváth Tihamér, aki mint a Zalaegerszegi Fotóklub tagja mutatta be a kiállítókat és a munkáikat, melyek többségében természetfotók, de épületbelsőket is ábrázolnak.
Néhány szót a kiállítok is szóltak. Elmondták: a gyógyító munkájuk mellett kevés a szabadidő, de akkor kirándulással kapcsolódnak ki, eközben hódolnak a fotózásnak. Ez kezdetben csak a férj szenvedélye volt, mellyel aztán sikerült „megfertőzni” a család többi tagját is. A kőfestésben való elmélyülés pedig a doktornő számára jelent feltöltődést egy-egy nehezebb nap végén. Hozzátették, örömmel tapasztalták, hogy milyen sok kollégát érint valamilyen művészeti ágban való részvétel, ez még impozánsabbá teszi számukra a munkahelyüket.
A kiállított fotókat a család a kórház javára ajánlotta fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10