Vezető hírek
Történelemkönyv egy volt iskoláról
A kötet személyes bemutatkozással kezdődik: a szerző 1967-ben, pályakezdőként került a mezőgazdasági szakképzésre 1945-ben létrejött iskolába, majd 38 évi munka után, 2005-ben köszönt el, amikor az iskola a tagintézményi státusba került. A Nagyváthynak ma már csak történelmi emléke van, 2012-ben teljesen beolvadt az Asbóth Sándor szakközépiskolába.
„Az a szerencsés voltam, aki a leghosszabb ideig oktathattam ebben az intézményben. Két kerek: 50. és 60. évforduló kapcsán foglalkoztam az iskola történetével, s úgy éreztem, rám vár a feladat, hogy megírjam a 60 évet élt iskola történetét is.” - írja a bevezetőben dr. Lángi Péter, majd az indíttatás okaira is rávilágít: „Oly sok minden történt bene működése során, oly sok pozitív energia áradt szét jelképes falai közül, oly sok tanulságos fordulat történt vele, hogy kár lenne mindezt nem megörökíteni.”
Erről a múltról szerezhetnek ismereteket az olvasók, eleveníthetik fel emlékeiket, akik kötődtek hozzá. Szól a kötet a kollégiumi életről, a felnőttképzésről, a gyakorlati oktatásról, versenyeredményekről, ifjúsági munkáról, kulturális tevékenységről, sportolásról, kapcsolattartásokról. Az olvasmány második fele mellékleteteket tartalmaz a képzési szakirányokról, felsorolja a tanári kart, tanévenként a végzett diákok neveit. Külön fejezet tartalmazza az iskolában 1969-ben megalakult Nagyváthy Néptáncegyüttes működését, mely ma is élő hordozója az iskola nevének, e visszatekintő írás szerzője dr. Bertalan Zoltán, a táncegyüttes alapítója.
A kötetet a minap a Fejér György Városi Könyvtárban mutatták be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10