Vezető hírek
Régészeti próbafeltárás az M70-es autóúton
A kutatásokat koordináló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy a Letenye és Muraszemenye közötti szakaszon július 18-tól végeztek régészeti próbakutatást a központ megbízásából a Lekri Group Kft. munkatársai. A régészek négy helyszínen, összesen 5200 négyzetméter nagyságú területen végeztek kutatást, hogy meghatározzák az útépítés előtti további régészeti feladatokat. A 22 kutatóárok közül 17 esetében találtak leleteket, zömében cölöphelyeket, gödröket és árkok részleteit bontották ki. Ezen a területen is kerültek elő korábbi ásatásokon már megfigyelt Árpád-kori árokrendszerek részletei.
A feltárások során jellemzően Árpád-kori kerámiatöredékek és agyaggolyók kerültek felszínre. Ez utóbbiak pontos rendeltetését még nem sikerült egyértelműen meghatározni, de a Zala megyében feltárt korábbi hasonló leletek alapján valamilyen ipari tevékenységhez, vasmegmunkáláshoz köthetőek, amit az itt előkerült vassalak is bizonyíthat. Az Árpád-kori leletanyag mellett ugyanakkor őskori kerámiatöredékek és két darab kova is felszínre került. Az elmúlt két hétben zajlott és csütörtökön befejezett próbafeltárás eredményei arra utalnak, hogy a korábbi feltárásokból megismertnél nagyobb területen éltek itt a középkorban - derül ki a Forster Központ tájékoztatásából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről