Vezető hírek
Kötet a nándorfehérvári csatáról
A szép kivitelezésű, színes fotókkal, térképekkel illusztrált kiadványt – mely a nándorfehérvári csata történetét, előzményeit mutatja be a déli határvédelem kialakulásától Kapisztrán Szent János és Hunyadi János kultuszának utóéletéig – dr. Veszprémy László alezredes, az MTA doktora ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A hadtörténész jelezte: minden városban öröm, ha van olyan fiatal történész, aki a nemzeti múlt területével foglalkozik, ugyanis történelmi elődeink tettei példaértékűek. 560 éve annak, hogy a nándorfehérvári diadal bebizonyította, hogy a legyőzhetetlennek hitt oszmán birodalom sem verhetetlen. Nándorfehérvár emléke európai és hazai visszhangot váltott ki, hiszen a szétszóródott forrásanyagok több európai levéltárakban találhatók. A csata résztvevői Hunyadi Jánostól kezdve különböző leveleket, beszámolókat készítettek, többen másféleképpen írták le a hadieseményeket, így mindezek összefoglalója komoly kutató munkát igényelt.
Dr. Veszprémy László szólt a török hadászati, katonai tévedésekről is, ami a csata elvesztéséhez vezetett. Úgy véli ennek oka többek között, hogy korán abbahagyták a vár lövetését és lebecsülték a „szedett-vedett” kereszteseket
A második kiadású könyv anyaga tartalmában is megújult az előzőhöz képest a számos új forrásanyaggal, valamint fotókkal, ezért a korabeli hangulatot hűen idézi fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10