Vezető hírek
Kiállítás a pálos rend történetéről Zalaegerszegen
Országos vándorkiállítás zalai régészeti eredményekkel
A Göcseji Múzeumban látható tárlat azonban kiegészül a Zala megye terültén 2016 óta zajló pálos kutatások eredményeivel, így az elmúlt évek régészeti feltárásainak dokumentumait is a közönség elé tárják.
Az ünnepélyes megnyitóra – a folyosókkal, átjárókkal installált kiállítótér szűkössége miatt – a Mindszentyneum konferenciatermében került sor. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta: egy olyan magyar alapítású rend múltját ismerhetjük meg, melynek története a magyar történelemmel mutat szoros párhuzamot, egyfajta esszenciaként tálalva a rend és az ország sorsát. A szerzetesrend is valahogy mindig újjá tudott szerveződni, megtalálva a kiutat. A polgármester köszönetet mondott a múzeum munkatársainak azért, hogy 2016 óta intenzív kutatások zajlanak a megye területén is a pálosok múltjával kapcsolatban.
Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának vezetője hozzátette: a kiállítás, és annak zalai szekciója azt bizonyítja, hogy a vidéki múzeumokban is fontos kutatások zajlanak. A pálos anyag a Magyar Nemzeti Múzeumból indult körutazásra, öröm, hogy a dokumentumok a helyi régészeti feltárások eredményeivel egészülhetnek ki. Az igazgató megköszönte a helyi kutatások motorjának számító Simmer Lívia régész, osztályvezető sokéves munkáját.
A kiállítást Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Többek között úgy fogalmazott: a rend keletkezésének körülményeit, fejlődésének szakaszait és a szerzetesek életmódját mutatja be a tárlat. Hozzátette: az is feladata, hogy történelmi igazságot közvetítsen.
A megnyitót követően a kiállítótérben Simmer Lívia tartott tárlatvezetést. A „fehér barátok” múltját bemutató termekben a rend évszázados emlékei és relikviái elevenednek meg. Információt kaphatunk a pálosok gazdasági tevékenységéről, alkotó munkájukról, mindennapi életükről, a rend hanyatlásáról és újjáéledéséről, valamint a szentek kultuszáról, de a pálos könyvtárkultúráról is. Felvillan Zalaegerszeg pálos mártírjának, P. Kováts Ferenc Imrének az élete, valamint hogy hol voltak a középkori Zala megye területén pálos kolostorok. A tárlat külön figyelmet fordít az egykori vállusi pálos kolostor területén végzett régészeti feltárásokra.
A kiállított tárgyak között szerepelnek a Kárpát-medencei kolostorok jelentős régészeti leletei, valamint a pálos rendtörténet olyan emblematikus műtárgyai, mint Remete Szent Pál vörösmárvány sírköve, vagy a zalai Pogányszentpéterről előkerült, csontból készült hordozható, pici napóra.
A tárlat február végéig látogatható.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10