Vezető hírek
Évszázados fotográfia
Bankó Zsolt múzeumpedagógiai menedzser, aki fotós múzeumi szakkörvezető is, a nyitóünnepségen elárulta: a több száz darabos analóg fényképezőgép-kollekciót – amelynek nyolcvan százaléka máig működőképes – a néhai gyűjtő felesége bocsájtotta a múzeum rendelkezésére. A Szmena, Zorkij, Ljubitel szovjet-orosz modellek mellett, japán, német, amerikai és francia gépek is megcsodálhatók a műszaki leírásukkal, a technikai paraméterekkel együtt.
A mintegy húsz ikonikus márka között bemutatnak egy Lumiere gépet is, amelynek 1880 a gyártási éve. Egyes darabokat a gyűjtő a bolhapiacon vásárolt, de akad olyan kamera, amit az internet segítségével szerzett meg. A médiaművész nem a mára avíttnak mondott masinákról szólt, hanem korképet vázolt föl. Szerinte, a digitális technika térnyerésével, az analóg gép értéke nem tűnt el, hanem mostanra megbecsült művészetté vált. Az automatizmus világában nagy értéket képvisel ugyanis minden, ami kézműves, amiben az ember rezgése is benne van – mondta el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10