Vezető hírek
Mozgással az egészségért, fittségért
A „Sportolj az egészségedért!” ingyenes rendezvény keretében számos mozgásforma közül választhattak az érdeklődők. Mint azt Szabó Zoltán szervező, a programot lebonyolító ZKSE nevében érdeklődésünkre elmondta: a mostani sportnap egy Európai Uniós pályázatnak köszönhető. Az egyesület tavaly nyert a „Mozogjunk együtt! – egészségfejlesztő testmozgás támogatása a Nyugat-dunántúli régióban” című projekten, melynek keretében húsz rendezvényt – sportnapokat és egészséges életmódhoz kapcsolódó fórumokat, előadásokat – szervezhetnek a program kétéves időtartama alatt. Nemcsak Zalában, hanem Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is.
Ingyenes sportnap a Zrínyiben
Kora délután Veszprémi Bori tartott funkcionális aerobik-edzést
Szombaton a Zrínyi-gimnázium tornatermébe várták a mozogni vágyókat, akik többek között spinningen, funkcionális köredzésen, thai boxon, funkcionális aerobikon is részt vehettek. A szervező kiemelte: külön figyelmet fordítottak arra is, hogy az idősebb korosztályt és a kerekesszékkel élőket is megmozgassák. Az előbbieket speciális torna várta gyógytornász vezetésével, utóbbiak pedig a kerekesszékes vívást gyakorolhatták. Gondoltak a családosokra, sőt azokra is, akik inkább a szabad levegőn szeretnek mozogni, hiszen a sportnap ideje alatt gyalogtúrára és családi kincskereső túrára is lehetett jelentkezni. Utóbbi helyszíne a Vizslapark volt.
A nap vendége Péntek Enikő, a ZONA edzésprogram megalkotója volt, aki egy délutáni intenzív edzésre várta a résztvevőket. Az iskola tornatermében bárki kipróbálhatta a Goldsprintet is (rögzített kerékpárokkal végzett biciklis „görgőverseny”), sőt a vállalkozó kedvűek számára bajnokságot is rendeztek 500 méteres, virtuális távon.
Egyre népszerűbb a Goldsprint
Szabó Zoltán hozzátette: a sportnap több zalaegerszegi egyesület és fitnesz klub közreműködésével jött létre, így egy igazi közösségi eseménnyé vált. Annak pedig külön örülnek, hogy a meghirdetett edzések szinte kivétel nélkül telt házzal zajlottak. Úgy látszik a januári időpont jó alkalom az egyes mozgásformák népszerűsítésére, na meg arra, hogy az emberek az új esztendő alkalmából újraindítsák magukat is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről