Vezető hírek
Mindszentyneum Baráti Kör alakult
Az intézmény munkáját támogatja a közösség
Csengei Ágota tagintézmény vezető irányításával március 2.-án sor került a kör első összejövetelére, ahol az alapító tagok ötleteket vetettek fel a közeljövő lehetséges programjairól. Találkozójukat az épület filmvetítő termében tartották, ezzel felavatva azt.
Csengei Ágota
- Az intézmény munkáját jól támogatná ez a közösség, melynek tagjai akár önkéntes közreműködőként is jelen lehetnének az itteni rendezvényeken. Mindszenty életéhez kapcsolódó zarándoklatokra, közös kirándulásokra tudnának együtt utazni. A tagok kedvezményt kapnának az intézményben lévő kiállítások, tárlatvezetések, programok belépőjegy árából, elsőként értesülnének a leendő eseményekről – vázolta az elképzeléseket Csengei Ágota.
A hozzászólók között Iványi Ildikó, a Lokálpatrióta Klub vezetője kért először szót. Megemlítette, a klub 2012 januárjában, a városban elsőként tartott megemlékezést Mindszentyről, de sajnos az akkor felkért szakértők már nincsenek az élők között. De szívesen közreadta az akkori eseményen készült naplóbejegyzéseket. Ezután ő, majd több felszólaló javaslatot tett kiállítási- és előadási témákkal, lehetséges zarándok útvonalakkal kapcsolatban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10